MEP Designer & BIM automatizáció – szakmai délután a Graphisoftnál
Május 28-án szakmai délutánon vettünk részt a Graphisoft központjában, ahol betekintést kaptunk a MEP Designer működésébe, a piaci konstrukciókra, mind a gépészeti program, mind általánosságban az Archicadre vonatkozóan.
Az esemény egyik témája a jelenleg átalakuló licencelési rendszer volt. Részletes tájékoztatást kaptunk az új konstrukciókról és kedvezményes lehetőségekről, amelyek mind a hallgatók, mind a gyakornokokat foglalkoztató cégek számára kedvező alternatívákat kínálnak. Érdemes a Graphisoft Sales csapatával egyeztetni, illetve áttekinteni a vállalat honlapján elérhető lehetőségeket, mivel több új és rugalmas konstrukció is elérhetővé vált.
Megtudtuk, hogy a MEP designer egy teljesen különálló, függetlenül is jól működő gépészeti tervezőszoftver, amely ugyanakkor sokkal hatékonyabban integrálható az Archicad környezetébe. Problémamentesen tudunk vele egyénileg, de akár megosztott csapatmunkában is dolgozni. A közös munkakörnyezetnek köszönhetően a szakágak közötti adatáramlás és változáskövetés naprakészen kezelhető, ami érezhetően gördülékenyebbé teszi a koordinációt és a kommunikációt. Leegyszerűsödik a szakági kommunikáció, hiszen feladatkártyákon keresztül vagy akár azonnali üzenetváltásokkal is egyeztethetünk a programon belül.
Kézér Bálint előadásában számos gyakorlati példát láthattunk a szoftver alkalmazási lehetőségeire, emellett konkrét tervezési munkafolyamatokat is bemutatott, amelyek jól érzékeltették a rendszer hatékonyságát és gyakorlati előnyeit.
Különösen érdekes volt számunkra Gaschitz Ágnes előadása, a különböző Archicadre épülő kiegészítőkről, programozható megoldásokról, amelyek nagyon fel tudják gyorsítani az adott munkarész teljesítését. Bár a bemutatott példák komoly technikai tudást igényeltek, egyúttal új perspektívát is nyitottak arra, hogy a fejlődés és az önképzés révén milyen széles lehetőségek állnak a szakemberek előtt.
Végül, egy rövid betekintést kaptunk a háttérfolyamatokba, a Support csapat működésébe. Megerősítették, hogy a felhasználók licenceléssel, vásárlással vagy akár konkrét szoftverhasználati kérdésekkel kapcsolatban is gyors és szakértő támogatásra számíthatnak. Ezt személyesen is meg tudjuk erősíteni, mivel már többízben teszteltük és tapasztaltuk a szakértelmüket, a segítőkészségüket és a rendkívül gyors válaszadásukat.
Összességében egy rendkívül hasznos és informatív szakmai délutánon vehettünk részt, amely nemcsak technológiai és szakmai szempontból adott értékes betekintést, hanem kiváló lehetőséget biztosított a kapcsolatépítésre és a szakmai párbeszédre is. A kötetlen beszélgetésekhez kellemes vendéglátás is társult, ami tovább erősítette az esemény pozitív hangulatát.
Bízom benne, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk hasonló szakmai eseményeken részt venni és csak bíztatni tudunk Mindenkit, hogy következő eseményre látogasson el!