BIMEgyébOktatás

Lediplomáztak diákjaink

Gratulálunk a 13 frissen diplomázott “Digitális Műszaki Rajzolónak” és engedjétek meg hogy bemutassuk a történetüket!

Ők itt mind a Soter-Line Oktatási Központ Digitiális Műszaki Rajzoló képzésére jelentkeztek, aminek a szakmai minőségét és oktatási anyagát mind mi biztosítottuk, immár második éve a Brick+Data-val. 3 modulon keresztül zajlott a kiképzés – a visszajelzések alapján – kitűnő oktatóink által.

A műszaki rajzolás modult, “épszerk bűvészünk”, Medvey Boldizsár kollégánk tartotta, ahol a tanulók az épületszerkezetekkel és azok műszaki ábrázolásával ismerkedhettek meg. A digitális rajzi környezet részt Janurik Anett “Office mágusunk” vezette, ahol a Word, Excel, Powerpoint használatát építőipari gyakorlati alkalmazásokon keresztül mutatta be. A digitális rajzolás részét pedig Csúsz István, Kovács Ádám és Megyeri Zsófia “ARCHICAD guruk” tartották, minek során a 3D modellezéssel a SketchUp, digitális tervkészítés tekintetében pedig az ARCHICAD szoftverekkel ismerkedhettek meg a tanulók.

A COVID időszak során még egy online képzésre átállást is megélt a csapat, ami így utólag elmondásuk alapján még pozitív is volt, hiszen az előre felvett és részletesen kidolgozott tananyag és tutorial videókkal a saját ütemében tudott mindenki haladni.

Majd elérkezett a nagy nap, a mai nap, és elérte mindenki a kitűzött célját! Meg van a tudás, meg van a diploma. Mindegyikőjüknek jó elhelyezkedést, maszekolást, modellezést, másoknak berajzolást kívánunk!