BIMEsemény

BIM túra a CÉH irodában

A Tudományos Diákköri Konferencia kapcsán a BME építész hallgatóinak egy irodalátogatást szerveztünk, ahol betekintést nyerhettek, egy a BIM szemléletben dolgozó építésziroda műkédésébe. Ez az iroda a nagy múltú CÉH tervező és mérnöki iroda volt, aminek a nevéhez fűződik a Megyeri híd, a Mercedes vagy a LEGO gyár.

Az egyetemeken manapság komoly kihívás, hogy hogyan lehet a hallgatóknak bemutatni, egy módszert aminek a lényege egy mindenre kiterjedő szemlélet. Általában csak egyes részeket kiragadva szoktak mesélni arról, hogy a BIM-mel lehet ütközés vizsgálatokat elvégezni vagy anyagkimutatásokat készíteni. Vagy például, hogyan lehet csapatban dolgozni egy projekten és különböző részletezettségű 3D modellekett készíteni vele. Ezek az elméleti részismeretek nagyon fontosak, de nem áll belőlük össze a teljes kép, a “big picture”. Nem elég kézzelfogható a hallgatók számára, így nehéz azt is felfogni, hogy miért lesz ez az ismeret hasznos nekik.

Erre találtuk ki azt a megoldást, hogy látogassunk el egy olyan irodában ahol a különböző szakágak jelen vannak házon belül. Így végig tudjuk járni pár óra alatt mindet és az adott szakemberek el tudják mesélni, hogy pontosan mivel foglalkoznak, hogyan néz ki egy napjuk, kikkel tartják a kapcsolatot és dolgoznak együtt. A BIM túra végére pedig összeáll a kép, hogy milyen részekből tevődik össze a teljes folyamat, ki, mivel, hogyan veszi ki a részét a projektből. Sőt az egyetemen tanult különböző tantárgyak értelme is hirtelen összáll a fejekben, hogy akkor ezért van például értelme épületgépészetet is tanulni vagy éppen statikát. Az egyik hallgató a tanulságát a következő képpen fogalmazta meg:

Nagyon jó volt az egész folyamatot így egyben látni, nem is gondoltam volna, hogy ebben milyen sokat segítenek az informatikai rendszerek és, hogy magához az építészethez is közelebb kerülök ezáltal.

Ez a felfedezés nem is véletlen, hiszen a BIM szemlélet fő célja a tervek minőségének javítása, a hibák minimalizálása. Ezért fokozott figyelem összpontosul a különböző építészeti és szakági szempontokra.

A jövőben is tervezünk hasonló irodalátogatásokat! Ha részt szeretnél venni egy ilyenen, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és írunk amikor szervezzük a következőt.

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”3″ exclusions=”17″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_slideshow” gallery_width=”600″ gallery_height=”400″ cycle_effect=”fade” cycle_interval=”3″ show_thumbnail_link=”0″ thumbnail_link_text=”[Bélyegképek megjelenítése]” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

az Építészeti Geometria és Informatika Tanszékkel együttműködésben

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük